2012.02.20
Magyarország az oktatás élvonalában
Egy új tudomány terület és orvosi technológia a Pázmány Egyetemen – a Semmelweis Egyetemmel közösen – az ember szolgálatában: a bionika. Új remény a képességeikben korlátozott embereknek.
Közismert, hogy Beethoven, a zeneművészet egyik legnagyobb géniusza életének jelentős részében siketen, jórészt elképesztő belső hallására támaszkodva alkotott. Betegsége fokozatosan hatalmasodott el rajta és korának tudományos színvonala mellett esélye sem volt a gyógyulásra. Noha az azóta eltelt időben az orvostudomány és a technológia hatalmas fejlődésen ment keresztül, még ma is rengetegen élnek fogyatékossággal, életminőségük érdemi javításának reménye nélkül.
Ma már nem a sci-fi világába tartozó elképzelés legalább részben visszaadni az elvesztett hallást, látást, végtagokat, vagy helyreállítani a sérült testrészek működését. E küldetésben kulcsszerepet játszik egy új tudományterület és egyben új csúcstechnológia: a bionika.
Bionika – új tudomány és mérnöki terület a biológia és az elektronika találkozási pontján
A bionika két csúcstechnológia összekapcsolását és együttműködését kutató és fejlesztő irány és iparág. A biológia és az elektronika találkozásáról (BIONIKA = BIOlógia + elektroNIKA) van szó. A bionikus mérnökök, a biotechnológiákat és az elektronika-számítástechnika (információs) technológiáit ötvözik. Ezáltal olyan eszközöket kísérleteznek ki és hoznak létre, amelyek forradalmian új termékek és szolgáltatások megjelenését eredményezhetik számos területen. Ilyen terület mindenekelőtt az orvostudomány, de emellett az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, a környezetvédelem, vagy éppen a biztonságtechnika is. Például gondoljunk az emberi aggyal közvetlen kapcsolatba kerülő chipek alkalmazására is.
A bionika oktatásában – Európában a magyarok, – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Semmelweis Egyetem úttörő szerepet vállaltak
Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország – európai dimenzióban, de világviszonylatban is – a bionikus képzés élvonalába tartozik. A magyar kutatók ugyanakkor nemzetközi jelentőségű kutatási projektekben vesznek részt, kiemelkedő eredményeket értek és érnek el. Ami az oktatást illeti: Európában elsőként Magyarországon, a Pázmány Egyetem Információs Technológiai Karának és a Semmelweis Egyetemnek az együttműködésében indult a molekuláris bionikus alapképzés. E kezdeményezés folytatásaként a PPKE ITK-n 2012 februárjában elindultak az infobionikus, illetve orvosi biotechnológus mesterképzések, aktívan együttműködve akadémiai kutatóintézetekkel. Magas szintű képzéshez kiemelkedő oktatók szükségesek, akik a hazai és nemzetközi tudományos élet élvonalába tartoznak. A diákok humoros észrevétele szerint: az Információs Technológiai Karon a legmagasabb az egy főre jutó akadémikusok száma.
Új igények a gazdasági szereplők részéről, új szakemberek a munkaerő piacon
A bionika olyan új tudomány terület, amely a kibontakozóban lévő iparágak igényeit elégíti ki. Ezek már Magyarországon is jelen vannak, méghozzá nem csak külföldi leányvállalatok, vagy forgalmazók révén. Ma a világpiacra termelő magyar vállalatok egyre bővülő köréről beszélhetünk, akik magasan képzett bionikus szakemberek, technológia és innovációs partnerek bevonásának igényével lépnek fel a piacon. E piac ma 2,5 milliárd dolláros csupán a biochip-ek területén, évi 25 %-os növekedési ütemmel.
A Kar kiterjedt vállalati kapcsolatokkal rendelkezik az említett körben. Ezek a vállalkozások mind a végzett szakemberek leendő munkáltatóiként, mind a kutatási együttműködések, mind pedig a kutatási eredmények hasznosítása szempontjából nagyon fontosak. A visszajelzések alapján elmondható, hogy a piaci szereplők nagy figyelemmel kísérik a Karon zajló kutatásokat, valamint a képzést és annak fejlesztését és nagy értéket tulajdonítanak az itt megszerzett tudásnak. Ezt bizonyítja a „Mit díjazna a munkáltató?” című pályázaton elért siker is. Ezt a díjat olyan felsőoktatási kurzusnak ítélik oda, amely az elméleti alapok átadása mellett sikeresen valósítja meg a munkaerőpiacon való érvényesüléshez szükséges készségek fejlesztését is.
Academic Excellence in Biomedical